Kedves Testvérek!
Ebben az évben böjtindító gondolatként fogadják sok szeretettel Dr. Diós István 2002-es hamvazószerdai prédikációjából a következő gondolatokat:
Testvéreim! Ma az Egyház azok fejére, akik hisznek, akik az Úr Krisztus
tanítványai akarnak lenni, hamut hint. Meghamvazkodunk egy ősi jellel, amely
a halálnak és a pusztulásnak a jele az Egyházon kívül. Az Egyházon belül
azonban annak a jele, hogy az ember érzi: újjászületésre van szükségem, ha élni
akarok. Az Egyház részéről pedig biztatás, hogy ember, merj szembenézni a
valósággal és higgy!
Nem tudjuk egész pontosan, mikor kezdett az Egyház hamvazkodni, lehet,
hogy már a katakombákban is, de az üldözések korában erre igazában nem volt
szükség.
Hanem amikor az Egyház szabad lett, akkor a húsvét előtti 40 nap a nagy
készülődésnek lett az ideje, mégpedig két oldalról.
Az egyik oldalon a keresztségre készülőknek, a katekumenoknak ez
volt a keresztség előtti utolsó 6 hét. Amikor tudták, hogy „az Egyház engem
fölkészít arra, hogy húsvét éjszakáján megkeresztelkedjem, aztán elkezdjek
igazán Krisztus tanítványa lenni”.
A másik csoport a nyilvános bűnösök közül a megtérők, akik a hamut
elfogadván megvallották a közösség színe előtt: „ha énvelem a jogrend szabályai
szerint bánna el az Isten, nekem meg kellene halnom. Olyan vétket követtem el,
amiért halál járna. Ezt én megvallom, és megbántam. És most az Egyház
közösségében kérem és várom a feloldozást, a visszafogadást Krisztus
tanítványai közösségébe.”
A hívők, akik Krisztus tanítványaiként normális életet éltek, ezt a két
csoportot, imádságaikkal hordozták és őrizték ezen a 40 napon át. S kísérték a
bűnösöket a feloldozáshoz, a keresztelendőket a keresztséghez azzal az őszinte
együttérzéssel, hogy „én magam is keresztülmentem ezen, míg
eljutottam a keresztségig, és én magam is esendő, törékeny, bűnös ember
vagyok”.
Mindegyikünk ilyen.
Így lett a hamvazás az újjászületésnek a nagy jele, meg Krisztus hívei
közösségének a nagy megnyilvánulása.Ma nincsenek nyilvánosan bűnbánatot tartó, nyilvános bűnösök, de emberek
vagyunk. És tudjuk, hogy szükségünk van a megbocsátásra, az embernek
szüksége van az újjászületésre.Dr. Diós István Hamvazószerdától nagypéntekig című könyvéből (2002)
Aki ma meghamvazkodik, annak adja jelét, hogy „Jézusom, én hiszem, hogy az
örök élet Nálad van. Belőled fakad. És én kérem. Megvallom: ember vagyok,
megyek a halálom felé, amikor nem marad belőlem több, mint egy maroknyi
hamu – itt a földön. De a lelkünk!… A lelkünk, melyet Te megváltottál és örök
életet ígértél neki… – a lelkünk élni akar!”
Mindenkinek Istentől megáldott nagyböjti készületet kívánok!
Gerendai Sándor
esperes, plébános